Pályázatok – 2002 február
 
 
 
PARNASSZUS KÖNYVEK
A 2001-ben indított, első non profit vers-kiadó sorozatot indít, melyben a kiemelkedően tehetséges fiatal (középnemzedékbeli) és pályakezdő költőknek, műfordítóknak és kritikus-irodalomtörténészeknek biztosít megjelenést.
– Új vizeken: költők könyvsorozata, megjelenés 4-500 példányban.
– Átjáró: klasszikusok és még ismeretlenek fordítása, újrafordítása.
– Magasles: monográfiák, esszék, tanulmányok, kritikagyűjtemények kiadására.
Részletek és pályázat leadása: a PARNASSZUS folyóirat címén:
 1147, Budapest, Gyarmat u. 106.

Az ALTERRA Svájci-Magyar Kiadó felhívásai:
Kezdő és befutott íróknak, költőknek egyaránt, műfaj és tartalmi megkötöttség nélkül, 5 oldali terjedelemig. Folyamatosan beküldhető pályázat.
Ezen kívüli, tematikus pályázatok versekre, esszékre, novellákra (válogatás!):
- Apokalipszis most (Armageddon, végítélet, világvége, az aktuálpolitika fényében)
- Ünnepeink – alkalmi versek, alkalmazott irodalom
- Remis-versek, a repoetizmus jegyében (Kísérlet a XXI. Század egy új poétikai irányzatának megteremtésére, mely nagy költőink műveinek átdolgozását, rapesítését stb. célozza meg - az eredeti mellékelésével együtt.)
- Szerelem az élet megrontója (nő és férfi kapcsolatáról)
- ALTERRA-díj (Három szertő utólagosan mentesül az önköltség alól és 10000 forintos könyvjutalomban részesül.
Beküldési határidő: febr. 28. ATERRA Svájci-Magyar Kiadó Kft., 1054 Bp. Garibaldi u. 1/d., T: 353-21-76, www.alterra-publishing-hu.

A PoLiSz folyóirat felhívása 
A Költészeti Díj és a Műfordítói Díj összege 50-50.000 Ft.
Beküldési határidő: 2002. március. 31.
Cím: Kráter Műhely Egyesület 2013 Pomáz, Búzavirág u. 2. A borítékra még írják rá: „Költészeti-műfordítói pályázat”.
A pályázati anyaghoz mellékelni kell rövid önéletrajzot, bemutatkozást.

Internet az életemben címmel a Magyar Alkotók Internetes Társulása pályázatot hirdet az alábbi kategóriákban:
- vers: 2 vers, max. 8×4 szakasz
- próza: 1 mű, max. 200 sor.
A beadási határidő: 2002 március 31.
Cím: 3534 Miskolc, Ferenczi Sándor út 1.  http://mait.ini.hu.

Pályázat a Kortárs Írók Arcképcsarnoka c. kötetben való részvételre
Határidő: 2002. április 14.
Részletek a SANSZ folyóiratban és honlapon: www.sansz.hu

VIII. Történelmi- és Mesepályázat
Bárki pályázhat, beadási határidő: 2002. áprilius 6. 1. díj: 15.000 Ft, 2. díj: 10.000 Ft, 3. : 5000 Ft.
Részletek a SANSZ folyóiratban vagy honlapon

Próbáld ki magad a  116 éves hagyományban – Coca-Cola pályázat
Beadási határidő: 2002. március. 31. A díj 300.000 Ft.
Részletek a SANSZ folyóiratban és honlapon
 


 
 
Psend kept free because of these great sponsors.a..

Other Sponsors

electrical connectors, Mangosteen Juice, real estate short sale, Jupiter FL real estate,

Furniture Markdown

Great Deals on furniture - Free Shipping!
Discount Furniture
Daybeds
Metal Beds
Platform Beds
Futons

Y-Net Wireless Internet

Denver area high speed wireless privider.
Colorado High Speed Internet, Wireless Internet Denver, VOIP Denver CO, T1 provider Denver, Denver Wireless ISP , Denver Internet Access,

Dog House Technologies

Doghouse Techonologies is located in Tampa Bay FL and offer professional web design, ecommerce development and custom application design for the internet.
Tampa Bay Web Design, E-Commerce Web Design, Tampa Bay Search Engine Marketing, Tampa Web Hosting, Florida Web Design, Custom Application Development, Search Engine Optimization,

hosting.asp">Tampa Web Hosting and Florida Web Design This site hosted curtosy of Psend.com's Free Web Hosting. Psend is a division of Telos Online, Inc. Psend kept free because of these great sponsors.a..

Other Sponsors

electrical connectors, Mangosteen Juice, real estate short sale, Jupiter FL real estate,

Furniture Markdown

Great Deals on furniture - Free Shipping!
Discount Furniture
Daybeds
Metal Beds
Platform Beds
Futons

Y-Net Wireless Internet

Denver area high speed wireless privider.
Colorado High Speed Internet, Wireless Internet Denver, VOIP Denver CO, T1 provider Denver, Denver Wireless ISP , Denver Internet Access,

Dog House Technologies

Doghouse Techonologies is located in Tampa Bay FL and offer professional web design, ecommerce development and custom application design for the internet.
Tampa Bay Web Design, E-Commerce Web Design, Tampa Bay Search Engine Marketing, Tampa Web Hosting, Florida Web Design, Custom Application Development, Search Engine Optimization,